Kapcsolatok hálójában, a hálózatban élők szabályai

A szakirodalmak közül ezt szerettem a legjobban olvasni. A kötet kísérletek, esetleírások tömegét csoportosítja fejezetekbe. Könnyedén olvasható, érthető, mint egy novellafüzér.
„Ha magunkat egy szuperorganizmus részének látjuk, akkor új megvilágításból érthetjük meg tetteinket, választásainkat és élményeinket” – szögezi le a tanulmány szerzőpárosa már a bevezetőben, és azzal folytatja, hogy „a hálón belüli kapcsolatok … meghaladhatják magukat és korlátaikat”. Mintegy felülírják az egyének szándékait, döntéseit. Tegyük hozzá, hogy ez a meghaladás nem mindig pozitív. Sajnos.
A tanulmány szerzői mellé neves magyar tudósok: Bőgel György, Lovrics László és Csermely Péter írtak széljegyzeteket, kommenteket. Ezáltal olvasás közben egy kerekasztal-beszélgetés kerekedik ki a szellemes szerkesztés jóvoltából.

A következőkben a könyv első fejezetéről lesz szó:
Emberi kapcsolataink a mindennapi élet minden aspektusára hatással vannak. Szinte minden a társadalmi kötelékeinktől függ, az, hogy hogyan érezzük magunkat, miről tudunk, megbetegszünk-e, mennyi a fizetésünk. Kapcsolataink mindig jelen vannak, és hol kisebb, hol egészen drámai hatással vannak döntéseinkre, tetteinkre, gondolkodásunkra, érzelmeinkre, sőt még vágyainkra is. Kapcsolatrendszerünk nem ér véget azoknál a személyeknél, akiket ismerünk. Saját „társadalmi horizontunkon” túl akár barátunk barátjának a barátja is elindíthat egy olyan láncreakciót, amely végül minket is elér.
Egy csoportot meghatározhatunk egy bizonyos tulajdonsággal (nők, demokrata pártiak, jogászok, hosszútávfutók), vagy egyszerűen rámutathatunk az egyének bizonyos halmazára (ott, azok a posta előtt várakozó emberek). A kapcsolati hálók ezzel szemben egészen más dolgok. Bár a háló, bármilyen más csoporthoz hasonlóan, szintén egyének összessége, azonban valami mást is tartalmaz: azokat a meghatározott kapcsolatokat, amelyek a csoport tagjai között fennállnak. E kapcsolatok és e kapcsolatok meghatározott rendszere gyakran fontosabb, mint maga az egyén. Ez teszi lehetővé, hogy a csoport olyan dolgokra is képes legyen, amelyekre az elszigetelt egyénekből álló halmaz nem. A kapcsolatokkal magyarázható, hogy miért több az egész, mint részei összessége. A kapcsolatrendszer feltárása alapvető fontosságú, ha meg akarjuk érteni a hálózatok működését.

Hálózattípusok:
Először is, van egy százfős csoportunk (az egyes embereket egy karika, illetve „csomópont” formájában ábrázoltuk), a csoport tagjai között nincsenek kapcsolatok.
Ezután lássuk a tűzoltóbrigádot! Itt nemcsak a száz embert vettük fel, hanem a közöttük lévő 99 kapcsolatot is, minden ember (az elsőt és az utolsót leszámítva) két másikhoz kapcsolódik, a kapcsolat kétirányú (ez azt jelenti, hogy az üres és a teli vödröket mindkét irányban továbbítani lehet).
A telefonos fastruktúra szintén száz embert és 99 kapcsolatot tartalmaz, de itt mindenki – az első és az utolsó személyeket leszámítva – három másikkal áll kapcsolatban; van egy bemenő szál (az őt hívő személy irányából) és két kimenő szál (az általa hívott két személy irányába). Nincsenek kétirányú kapcsolatok; az információáramlásnak meghatározott iránya van, csakúgy, mint az emberek közötti kapcsolatoknak. Lehetővé teszi, hogy egy időben egyre több és több embert tudjanak kiértesíteni, tehát beindulhat egy láncreakció. A szükséges erőfeszítés a csoport tagjai között egyenlően oszlik meg, és akkor sem történik nagy baj, ha az egyik ember nem tudja felvenni a telefont. Egyetlen telefonhívással egy személy olyan eseménysorozatot képes elindítani, amely százakra, sőt ezrekre kihatással lehet. A telefonos fastruktúra nagymértékben csökkenti a csoporton belüli információáramláshoz szükséges lépések számát, ezzel minimalizálja annak az esélyét, hogy az információ torzul.
A száz katonából álló században a rajokon belüli kötelékek sokkal szorosabbak, mint azok, amelyek a különböző rajokban szolgáló katonák között húzódnak; minden személy pontosan kilenc másikkal áll kapcsolatban. Ebben a példánkban a száz ember között 450 kapcsolat van (azért nem 900, mert minden egyes kapcsolat két embert köt össze). A rajzon feltételeztük, hogy a rajok között nincs kapcsolat, de legalábbis a rajokon belüli kapcsolatok sokkal szorosabbak, mint a rajokon átnyúlók. Ez nyilván túlzott leegyszerűsítés, de jól illusztrálja a kapcsolati hálók által érintett „belső közösségek” egy további sajátosságát. Az ilyen „belső közösségeket” az emberek olyan csoportjaként határozhatjuk meg, amelyben az emberek sokkal szorosabb kapcsolatban vannak egymással, mint a hálózat egy másik pontján elhelyezkedő személlyel. A belső közösségeket a kapcsolatrendszerek révén határozzuk meg, és nem tagjaik valamilyen közös tulajdonságával.

Nagy általánosságban a kapcsolati hálókat emberek szervezett összességének tekinthetjük, amelyek kétféle elemet tartalmaznak: emberi lényeket és a közöttük fennálló kapcsolatokat. A tűzoltóbrigádtól, a telefonos hírlánctól és a katonai századtól eltérően a spontán kialakuló kapcsolati hálók nem felülről szerveződnek. A valóságos, mindennapi életünkben fellelhető kapcsolati hálók organikusan fejlődnek ki az egyének eltérő tulajdonságainak köszönhetően; az egyik ember kevés, a másik sok barátot gyűjt maga köré; az egyik ember kisebb, a másik nagyobb családban él; az egyik személyesebb munkahelyen, a másik személytelenebb munkahelyen dolgozik. A több kapcsolattal rendelkező személyeket a középpontba, míg a kevesebb kapcsolattal rendelkezőket a hálózat perifériájára teszik. Ha barátaink és a családunk kapcsolatrendszere növekszik, mi is több szálon kerülünk kapcsolatba a háló egészével, ezáltal beljebb kerülünk.

 A hálózatok kapcsolatrendszere/szerkezete/ tipológiája a hálózatok egyik alapvető tulajdonsága. Lesznek olyan részhalmazok, amelynek tagjai csak egymással állnak összeköttetésben, illetve lesznek magányos, összeköttetéssel nem rendelkező tagok. Ezeket a hálózat komponenseinek nevezzük.
Számos oknál fogva az emberek mindig egy meghatározott helyet foglalnak el az őket körülvevő, spontán előforduló és folyamatosan fejlődő kapcsolati hálókban. A spontánul kialakult hálózatoknak mindig van struktúrája, bonyolultsága, funkciója, lendülete; a bennük rejlő szépség hiányzik a mesterségesen létrehozott rendszerekből. Létezésük több kérdést is felvet: hogyan jöttek létre, milyen szabályszerűségeket követnek és milyen célt szolgálnak?

A hálózatban élőkre vonatkozó szabályok:
A kapcsolati hálóknak két alapvető aspektusa van:
Először is, léteznek kapcsolatok, tehát, hogy ki kivel áll összeköttetésben. Ha egy csoport hálózatot alkot, a kapcsolatoknak mindig van egy meghatározott rendszere, amely összeköti az érintett egyéneket, ez a topológia. A kapcsolatok bonyolult dolgok. Lehetnek rövid életűek vagy élethossziglan tartók, lehetnek felületesek vagy szorosak; lehetnek személyesek vagy személytelenek.
A másik fontos aspektus a terjesztés, ha van egyáltalán valami olyan, amit átadunk kapcsolatainkon keresztül, például kórokozókat, pénzt. Valószínűleg minden áramlat a saját törvényszerűségeinek engedelmeskedik. Például, a mikrobák nem fertőzhetnek meg valaki olyant, aki immunitással rendelkezik.

Ha meg akarjuk érteni a kapcsolati hálók létrejöttének okait és működését, szükséges, hogy tisztában legyünk a kapcsolatok és a terjedés – vagyis a szerkezet és a működés – néhány alapszabályával.
Első szabály: Hálózatunk alakítható
Az emberi lények szándékosan alakítják és állandóan módosítják a kapcsolati hálókat. Ennek legjobb példája a homofília (az azonosság szeretete), az a tudatos vagy ösztönös törekvésünk, hogy a hozzánk hasonlókkal alakítsunk ki kapcsolatokat. Az igazság az, hogy olyan embereket keresünk, akiknek hozzánk hasonló az érdeklődési köre, a múltja, és hasonlókról álmodik.
Emellett a hálózat szerkezeti felépítése is döntéseink eredménye, három fontos értelemben is. Először is, mi dönthetjük el, hogy hány emberrel szeretnénk kapcsolatot létesíteni. Másodszor, befolyásolhatjuk a családtagjaink és barátaink között fennálló kapcsolatrendszer sűrűségét. Harmadszor, eldönthetjük, hogy milyen mértékben kívánunk a kapcsolati háló középpontjában lenni. Mivel döntési alternatívák bőven akadnak, egy olyan hálózat belsejében találjuk magunkat, amelynek felépítése meglepően tág határok között változhat. Egyéni döntéseink között fennálló jelentős különbségek,( amelyek mind társadalmi, mind genetikai okokra visszavezethetők), azt eredményezik, hogy a kapcsolati hálóban elfoglalt helyünk rendkívül sajátos. Bizonyos esetekben persze a hálózat felépítése nem döntéseinktől függ, lehet, hogy az egyik településen könnyebb, a másikon nehezebb barátságokat kötni; van akinek kisebb, van, akinek nagyobb a családja stb.
Bár látásból és névről több száz embert ismerünk, igazán szorosabb kapcsolatba csak néhányukkal kerülünk. Ide tartoznak a házastársak, szülők, gyerekek, testvérek, munkatársak, szomszédok, szorosabb barátok, különböző tanácsadók. A szociológus Peter Marsden azt a csoportot elsődleges problémamegoldó csoportnak nevezte.
Kiszámoltuk, hogy mi annak a valószínűsége, hogy egy személy két barátja egymásnak is a barátja. Ez fontos tulajdonság, mert ezzel mérjük, hogy egy hálózat mennyire sűrű szövésű. Egy kapcsolat tranzitív, ha három ember egy háromszöget alkot, vagyis ismerik egymást. Vannak olyan emberek, akik tranzitív kapcsolatok sűrűjében élnek, míg másoknak olyan barátai vannak, akik nem ismerik egymást. Azok, akiknek a kapcsolatai nagyrészt tranzitívek, mélyebben vannak beágyazódva egy csoportba, míg azok, akiknek kapcsolatai kevésbé tranzitívek (különböző csoportokból szereztek ismerősöket, akik nem ismerik egymást) inkább híd szerepét töltik be a különböző csoportok között. Hozzávetőleges 52% annak az esélye, hogy egy átlag amerikai bármely két ismerőse is ismerje egymást.
Az emberiség hatalmas szövetében minden egyén kapcsolatban áll barátaival, családjával, munkatársaival, akik szintén rendelkeznek családokkal, barátokkal…, és így tovább a végtelenségig. Végül ez a hálózat a Föld minden lakójára kiterjed. Bár úgy érezzük, hogy saját kapcsolati hálónk társadalmilag és földrajzilag is korlátozott, az egyéneket körülvevő hálók igen távoli összeköttetésekkel rendelkeznek. Gyakran jutunk el ahhoz a felismeréshez, hogy „Milyen kicsi a világ!”.
Második szabály: Hálózatunk is alakít minket
A kapcsolati hálóban elfoglalt helyünk hatással van ránk. Olyasvalakinek, akinek nincsenek barátai, egészen más az élete, mint annak, akinek sok van. Egy norvég sorkötelesekre kiterjedő vizsgálat jól példázza, hogy a kapcsolatok puszta száma milyen fontos lehet. Egy ideje ismert, hogy az elsőszülöttek intelligenciahányadosa pár ponttal magasabb, mint a másodszülöttekké, és így tovább. A kutatókat elsősorban az érdekli, hogy ez a különbség a születéskor már meglévő biológiai okokra, vagy később érvényre jutó társadalmi okokra vezethető- e vissza. A kutatás megmutatta, hogy a különbségek a családok nagyságára és szerkezetére vezethetőek vissza. Ha egy másodszülött még gyermekkorában elveszti idősebb testvérét, IQ-ja emelkedik, és eléri idősebb testvéréét, és így tovább.
Életünk fontos része az is, hogy vajon barátaink és ismerőseink barátkoznak- e egymással. A tranzitivitás hatása jól szemléltethető azzal, hogy milyen hatással van egy válás a gyermekre. Ha a szülők házasok megbeszélik dolgaikat egymással, de ha elváltak valószínűleg nem. Bár a gyermeknek még mindig két szülője van, de élete megváltozik. Ez a változás a szülők közötti kapcsolat megszűnésével magyarázható.
Az is fontos, hogy barátainknak és családtagjainknak milyen sok kapcsolata van. Ha azok az emberek, akikkel kapcsolatban állunk, még több kapcsolatra tesznek szert, kevesebb lépésben érhetünk el egy tetszőleges személyt a hálózatban. Egyre inkább a központ felé tolódunk. Ha pedig jobban a központban vagyunk, akkor aktívabban veszünk részt a hálózati kapcsolatok által közvetített hatások, dolgok továbbításában.
Harmadik szabály: Barátaink hatással vannak ránk
A körülöttünk lévő hálózat szerkezete természetesen nem minden. Az is rendkívül fontos, hogy mi áramlik a kapcsolatokon keresztül. A tűzoltóbrigádot nem azért állítottuk fel, hogy legeltessük rajta a szemünket, miközben leég a házunk. A kapcsolati hálók nem csak vizet továbbíthatnak, hanem bármilyen dolgot két ember között.
Az emberek általában sok, egészen különböző emberrel ápolnak közvetlen kapcsolatokat. Ezek a kötelékek lehetőséget adnak arra, hogy befolyásoljunk másokat és hogy mások befolyásoljanak minket. Pl. az a kollégiumi diák, akinek szorgalmasabb szobatársai vannak, maga is szorgalmasabb lesz.
Negyedik szabály: Barátaink barátai hatással vannak ránk
Kiderült, hogy az emberek nem csak barátaikat utánozzák, hanem barátaik barátait, sőt azok barátait is. Pl. minden szülő figyelmezteti gyermekét, hogy ne vegyen pénzt a szájába, mert azt nagyon sok ember összefogdosta, természetesen nem csak az utolsó ember fertőzhette meg a bankjegyeket. Ez a hiperdiadikus terjedést példázza, vagyis azt, hogy a hatások az egyének láncolatán keresztül az egyén közvetlen kapcsolatain túl nyúlnak.
Ha meg akarjuk érteni mi történik kétféle információra lesz szükségünk. Először is nem csak a vizsgált személyről és annak barátairól kell tudnunk dolgokat, hanem a barátai barátairól, azok barátairól és így tovább. Ezekre az információkra csak úgy tudunk szert tenni, ha az egész hálózatot egyidejűleg vizsgáljuk. (Ilyen tömegű információ feldolgozására csak nemrég váltunk képessé.)
Másodszor, ha meg akarjuk figyelni, hogyan történik a továbbítás, és hogy mit ad át az egyik ember a másiknak, a másik a harmadiknak, több időpillanatra vonatkozóan is ismernünk kell a kapcsolatokat, különben képtelenek leszünk feltárni a hálózat dinamikus tulajdonságait.
A megfertőződésről általában úgy gondolkodunk, hogy elég, ha egyvalaki rendelkezik valamivel, mert ha kapcsolatba lép egy másik emberrel, a tranzakció biztosan végbemegy. Ha már összeszedtünk egy fertőző betegséget, a további kapcsolatfelvétel másokkal redundáns. Ha már hallottunk egy hírt, nem emeli informáltságunkat, ha ugyanez a hír más forrásból újra eljut hozzánk.
De más dolgok, például a normák és a magatartásformák, nem így terjednek. Az ilyen esetekben valószínűleg egy bonyolultabb, megerősítéseket és többirányú kapcsolatokat igénylő folyamatra van szükség. Ha ez így van, akkor az egy vonalba rendezhető viszonylag egyszerűbb hálózatok, mint például a tűzoltóbrigád, valószínűleg nem teszik lehetővé az összetettebb jelenségek közvetítését. Ha le akarunk szoktatni a dohányzásról embereket, nem rendezzük őket egysoros vonalba, majd ha az elsőt leszoktattuk, nem utasítjuk arra, hogy adja tovább. Eredményesebb, ha nemdohányzók közé rakjuk őket, vagy rajokba szervezzük őket.
A pszichológus Stanley Milgram híres utcai kísérlete a több irányból kapott megerősítés fontosságát példázza. Minél több beépített ember állt meg az utcán egy adott pontot nézve, annál több járókelő tette ugyanezt.
Ötödik szabály: A hálózatnak saját élete van
A kapcsolati hálóknak lehetnek olyan tulajdonságai és funkciói, amelyeket a hálózatot alkotó egyének nem képesek irányítani, sőt, amelyeknek tudatában sincsenek. Ezeket a tulajdonságokat csak akkor érthetjük meg, ha nem az egyes egyéneket vizsgáljuk, hanem a csoport egészét és annak szerkezetét. Egyszerű példák erre a forgalmi dugók és a pánikhelyzetek. Nem érthetünk meg egy forgalmi dugót egy volán mögött ülő dühöngő sofőrrel lefolytatott beszélgetés alapján. Bonyolultabb példa erre az, hogy egymással összeköttetésben álló emberek elsajátíthatnak bonyolult, a csoport minden tagjára jellemző magatartásformákat bármifajta koordináció és tudatosság nélkül.
Sok esetet úgy lehet a legjobban megérteni, ha teljesen eltekintünk az érintett személyektől. Gondoljunk csak a lelátókon hullámzó embertömegre. Nem érthetjük meg a hullámzó embertömeget, ha csak az egyes ember mozgását tanulmányozzuk. Az összehangolt mozgást végző madárcsapatokat, hal- és rovarrajokat leíró matematikai modellek mind egy dolgot illusztrálnak: bár a csoport mozgása nincs egy pontból irányítva, a csoport olyan kollektív intelligenciával rendelkezik, amely lehetővé teszi az állatok számára, hogy elmeneküljenek. Ez a magatartásforma nem az egyes állatra jellemző, hanem a csoportra. Amikor megvizsgálták, hogy hogyan döntik el a madárcsoportok a repülés irányát, kiderült, hogy a csapat minden egyes állat szándékát figyelembe veszi, de ami még ennél is fontosabb, a haladási irány általában a teljes csapat számára a legkedvezőbb. Minden egyes madár hozzájárul egy kicsit, de a csapat választása bármelyik önálló egyedénél jobb. A madárrajokhoz hasonlóan a kapcsolati hálók is olyan sajátos törvényszerűségekkel rendelkeznek, amelyek nem téveszthetők össze azokkal, amelyek a hálózatot létrehozó egyes egyénekre vonatkoznak.
Ebből a szempontból azt mondhatjuk, hogy a kapcsolati hálóknak makroszintű tulajdonságai vannak. A makroszintű tulajdonságok, olyan az egészre jellemző új vonások, amelyek a részek közötti kölcsönhatásokra és a köztük fennálló kapcsolatokra vezethetők vissza. Azt, hogy a makroszintű tulajdonságok feltételezése reális egy példával lehet illusztrálni: a torta íze egyik alkotórészének ízével sem azonos. De nem is alkotórészeinek ízeinek egyszerű átlaga, hanem annál sokkal több.

Hat lépés távolság és három lépés hatótávolság

Stanley Milgram kidolgozott egy másik kísérletet is. Kísérlete abból állt, hogy pár száz nebraskainak átadott egy bostoni üzletemberhez címzett levelet. A cél az volt, hogy a levelet olyasvalakinek továbbítsák az ismerőseik közül, aki jobb eséllyel ismerhette az üzletembert, mint ők. A levél útját követték, és összeszámolták, hogy hány közvetítőn keresztül jutott célba. Kiderült, hogy átlagosan hat lépésre volt szükség. 2002-ben megismételték a kísérletet, de már világméretekben, úgy, hogy az emberek e-mailben vették fel egymással a kapcsolatot. Meglepetésre ebben az esetben is átlagosan hat lépésre volt szükség.

Az egyén befolyásolási képessége a három lépés szabályának engedelmeskedik. Minden, amit teszünk vagy mondunk, általában bekerül a hálózatba, és hatással lesz barátainkra (első lépés), Barátaink barátaira (másodok lépés), sőt az ő barátaira is (harmadik lépés). Befolyásunk azonban fokozatosan elenyészik, és nem leszünk érdemleges hatással azokra, akik hatósugarunkon kívül, több mint három lépésnyire vannak. Ehhez hasonlóan minket is csak azok a személyek képesek befolyásolni, akik három lépésnél kisebb távolságra vannak, a távolabbiak általában már nem. Hatósugarunk korlátozottságának három lehetséges oka van:
* természetes lecsengésen alapuló magyarázat: az információ az információátadás során eltorzul, az utolsónak már nem lesznek pontos, és megbízható információi arról, hogy mi történt
* hálózat instabilitásán alapuló magyarázat: egy három lépés távolságra lévő személlyel a kapcsolatunk akkor is megszűnik, ha a közöttünk lévő három közbülső kapcsolat bármelyike megszakad. Oka a hálózat változékonysága, ami a kapcsolatokat instabillá teszi.
* evolúciós előnyön alapuló magyarázat: elődeink nem rendelkeztek három lépésnél távolabbi kapcsolatokkal

Össze vagyunk kötve

Barátaink és családtagjaink több ezer más ember hatását közvetítik számunkra és viszont. Ha elindul a lavina, olyan események befolyása alá kerülhetünk, amelyeknek nem voltunk tanúja, és az érintetteket sem ismerjük. A kapcsolati háló részeiként túllépünk magunkon és valami nagyobbnak válunk a részesévé. A tény, hogy össze vagyunk kötve, alapvetően megváltoztatja az emberi létről alkotott felfogásunkat. Kapcsolati hálókra azért van szükségünk, mert segítségükkel el tudjuk érni azt, amire egyedül nem lennénk képesek. Amit a kapcsolati hálók teremtenek, nem az egyes egyén szférájához tartoznak, mivel a hálózat minden tagja részesül belőle. Egy kapcsolati háló olyan, mint a közerdő: mindannyian hasznot húzunk belőle, ugyanakkor közös erőfeszítésre is szükség van, hogy egészséges és termékeny maradjon. A kapcsolati hálókat mind az egyéneknek, mind a vonatkozó intézményeknek ápolniuk kell. A kapcsolati hálók kétféle egyenlőtlenséget erősíthetnek fel: a társadalmi egyenlőtlenségeket (némelyek jobb anyagi helyzetben vannak) és az eltérő helyzetből fakadó (pozicionális) egyenlőtlenségeket (némelyek a közösségi hálózat értékesebb helyeit foglalják el).